JÓ HALLANI ma olyan élettörténeteket, amelyek pozitív tanulsággal szolgálnak! Igazolják, hogy a kitartó munka, a minőséghez való ragaszkodás megvalósítása, még ha nem is olyan egyszerű az életben, végül is kifizetődő, megéri a ráfordított idő, energia, még akkor is, ha sok buktatóval, nehézséggel jár. A vége elégedettség, és aki megélte, amikor hátra tekint, van mire emlékeznie, hogy érdemes volt! Azt pedig nem mindig érti az ember, hogy mégis, hogy tudott kitartani, amikor mások már feladták volna? Honnan jött az ehhez való erő, elszántság? Az emberi lélek mélyebb rétegei ezek. Nem állítom, hogy Majercsik Mihály asztalosmesterrel megfejtettük ezt a feladványt, de legalább is, bízom benne, hogy közelebb kerültünk a megoldáshoz. Ezt kívánjuk az olvasónak is!
A hatvanas évek második felében az utcabeli kisfiúk közül az egyik nem csak a fiús csaták és játékok iránt érdeklődött, hanem Gergely bácsi asztalosműhelye is nagyon érdekelte. Az idős iparosnál sok időt töltött. A mezőgazdaságban dolgozó szülők nemigen tudták, hogy fiuk a műhelyben van éppen, vagy a barátaival játszik. Mindenesetre a kisgyermek érdeklődését felkeltette a szerszámok és a különleges illatok világa, amelyben a domináns a frissen munkált fa illata volt. Mire a gyermek 13 évessé cseperedett, a tószegi általános iskolában Hegedűs tanár úrnál kiderült: az érdeklődés a barkácsolás világa iránt megfelelő kézügyességgel is párosult. Szülei sem bánták, hogy Mihály nevű fiúgyermeküknek nem a nehéz munkával járó gazdálkodás lesz a jövője, így van ezzel minden tisztességes szülő: legyen jobb a gyermekének a sorsa, mint amilyen az övé volt. Mikor a szakmaválasztás ideje az általános iskola 8. osztályában elérkezett, már nem volt kérdés: asztalosnak áll a fiú.
Az elmélet mellett a gyakorlati oktatásban Csatári Sándor, azaz, ahogy neki emlékezetében maradt, Sanyi bácsi egyengette a fiatalok útját. Bár az öreg nagyon kemény is tudott lenni, de a szakma iránt érdeklődőkkel külön is szívesen foglalkozott. S a fiatal, aki közben már jócskán felnőtt éveit tapossa, 50 év elteltével is szeretettel gondol egykori oktatójára, aki a szakmában elindította, megmutatta a kezdeti lépéseket. Üdítő hallani arról az időszakról, amikor nem csupán a szakmai fortélyok átadása, hanem az emberségre nevelés is részét képezte az oktatásnak. Ahogy ő fogalmaz, Sanyi bácsi apánkként bánt velünk. A gyakorlat végén az oktató a tanulók többségét kirendelte a Szolnoki Bútorgyárhoz, Misivel azonban más terve is volt: versenyre készítette őt. A jó érzékkel észrevett ügyesség hamar megmutatkozott: Mihály a háziversenyek és a megyei döntő után bejutott a szakma kiváló tanulója országos versenyére. És itt nem is állt meg a történet: bizony elhozta az első helyet, így hat társával, az első hat helyezettel az országból, megkapták a lehetőséget, hogy ott helyben 1977. márciusában letegyék a szakvizsgát.
Így amíg a társak javában a szakvizsgára készültek, Mihály felszabadulva, friss képesítésével, még azon a tavaszon elhelyezkedett. Az egykori gyakorlati hely, az akkor még teljes kapacitással működő Szolnoki Bútorgyár lett az első munkahelye. Amilyen jól indult a történet, rövid időn belül olyan fordulatot vett. Hat hét telt el csupán, mire Mihály az édesanyja elé állt: nem akar a bútorgyárban maradni! A két műszak, a szalag melletti munkavégzés közben valahogy rájött, hogy ez mégsem az ő világa. „Apád agyonüt!” csattant fel az édesanyja, nem volt ugyanis akkoriban szokás a munkahelyek váltogatása, különösen nem a pálya elején. Becsülje meg magát az ember, ne ugráljon, legyen kitartó- hangzott akkoriban is a jótanács. Ám Mihály csak erősködött, amit aztán utólag sem bánt meg. Elkerült ugyanis az akkor kb.2000 főt foglalkoztató Vegyiművek asztalosműhelyébe dolgozni.
Üdítő hallani arról az időszakról, amikor nem csupán a szakmai fortélyok átadása, hanem az emberségre nevelés is részét képezte az oktatásnak.
Itt aztán valóban beletanulhatott az ott dolgozó iparosok mellett a szakma komolyabb munkáiba is. Az akkori Vegyiművek az üdülőivel, művelődési házával, kis lakótelepével, valamint a vezetők irodáival olyan terepet biztosított az ifjú szakembernek, ahol a nyílászáró beállításoktól a kor legigényesebb irodabútoráig, az exkluzív falburkolattól a színpadépítésig mindent, ami a szakmához tartozik, a szakma kiváló művelői mellett tanulhatott. A 70-es években hazánkban fellelhető anyagok mindegyikével meg kellett tanulnia dolgozni. Ma is úgy tekint vissza erre az időszakra, mint a kibővített tanulóéveire, ahol igazából az alapokon túl a mesterség csínját-bínját is kitanulhatta.
1980. két szempontból is rendkívüli dátum Mihály életében: elsőként, hogy megismerte és feleségül vette párját, aki 44 éve társa a magánéletben, illetve azon túl is: a vállalkozásában. A másik fontos eleme ennek az évnek a kisiparos engedély kiváltása volt. Nem kell külön magyarázni a régebb óta fiataloknak, hogy a nyolcvanas évek maszekja bizony más kategória volt, mint a mostani vállalkozó. Némi gyanakvás is körüllengte a kisiparosok tevékenységét, személyét, hiszen az éledező magánszektor, a „gmk” -k világa kicsit szembement az állami nagy vállalatok tömegtermelésével. A maszek, az valahogy a többség szemében különc is volt. De tény, hogy egyre inkább szükség volt a munkájukra. A nyolcvanas, kilencvenes évek lakberendezésére már egyre inkább jellemző volt, hogy a házgyári bútorok helyett egyedi méretű szekrények, beépítések, valamint a korszak nagy divatja, az étkezőgarnitúra, bőven adott munkát a kezdő vállalkozásnak. Az elsősorban lakossági igények kiszolgálásának terepeként a lakóhely Tószeg, valamint Szolnok városa szolgált. Aztán a megrendelések nagy száma miatt a kis asztalosműhely 15 főt foglalkoztató kisüzemmé vált és már nem csak a környéken, hanem Budapesten és vonzáskörzetében is sokat dolgoztak. Ebből az időből származik az a kapcsolatuk is az egyik országos bútorhálózattal rendelkező gyártó céggel, amelytől a legnagyobb megrendelései voltak. A speciális munkáknak, egyedi kéréseknek ez a cég az alvállalkozói által tudott eleget tenni. Ebbe a körbe sikerült bekerülnie Mihálynak, és ezen kapcsolat révén számos olyan munkát végzett el, amelyekre máig méltán büszke.
Tószeg és Szolnok, valamint Budapest mellett most már olyan városok is felkerültek a vállalkozás térképére, mint Pozsony, Koppenhága, Brüsszel, vagy éppen a svájci Bern. Mihály és csapatának alkotásai a magyar Parlamenttől kezdve a fent említett városokon át, számtalan helyen megtalálhatók. Ezek közül talán a legnagyobb büszkesége a magyar Parlament imaterme ovális asztalának elkészítése. A feladat szépségét és nehézségét egyrészt az asztal grandiózus mérete, másrészt annak stílusa adta: be kellett illeszkedjen a századelő klasszikus bútorkészítésének hagyományaiba, melyben az Országház többi bútorai is pompáznak. Aztán a felsorolt városok magyarországi külképviseletei jöttek sorra. Amikor kissé kaján kérdésemre, mely szerint milyen politikai kapcsolatok szükségesek az ilyen munkák megszerzéséhez, szemrebbenés nélkül jött a válasz: az elvégzett minőségi munka a legjobb ajánló. A rosszul értelmezett politikát Mihály amúgy is olyan ragályos betegségnek tartja, amely, úgy vette észre, hogy sajnos sok családot megfertőzött az elmúlt időszakban. Véleménye van, de azt inkább megtartja magának. A közélet amúgy sem a fő közlekedési terepe, a munka és a család leköti annyira, hogy ezzel a területtel nem sok ideje van foglalkozni.
Becsülje meg magát az ember, ne ugráljon, legyen kitartó- hangzott akkoriban is a jótanács..
Majercsik Mihály ma 10 fővel dolgozik. Alkalmazkodni kellett az új időkhöz, melyben a bútorlapos gyártás került előtérbe. Gépeket szereztek be, lapszabászatot működtetnek, de a hagyományos keményfamegmunkálást sem hagyták el, időnként, ha akad ilyen munka, örömmel vállalják. A közelmúltban nyitottak egy kisboltot is a barkácsolni szeretőknek Tószegen, ahol be tudják szerezni mindazokat a csavarokat, szerszámokat, ragasztókat, egyéb aprócikkeket, valamint nagyon jó minőségű bel-és kültéri festékeket, vakolatokat. Vásároltak egy színkeverő gépet is, ezért sem szükséges már vevőiknek máshová menniük. Helyben megkaphatják az óhajtott színre kikevert festéküket.
Amikor arról kérdezem, hogy elégedett embernek tartja-e magát, rögtön rávágja: igen! Hűséges feleségével két leánygyermeket neveltek fel, akiknek szép családjuk van, ma már 3 unokával is megörvendeztették őket. Hobbira még mindig korlátozott idő jut, bár a szülei életmódjából fakadóan mindig szerette az állatokat, így van egy kis tanyája, ahol, ahogy ő mondja, másfajta munkával kapcsolódik ki. Sokszor megkapja a családjában, hogy túl sok a munka. De hát 60 fölött, egy végigdolgozott élettel a háta mögött, ő már csak ilyen. Az előző generációnál azt látta, hogy 60-65 évesen nyugdíjba mentek és utána valahogy nehezen találták meg az új élethelyzetükben a nyugalmat, harmóniát, s ez egyfajta nehézségeket okozott az életükben. Ő szeretne aktív maradni a nyugdíjkorhatáron túl is: legalább 75 éves koromig, aztán meglátjuk, mondja.
Majercsik úr! Kívánjuk, hogy így legyen!
Cím: 5000 Szolnok, Szapáry út 19.
Telefonszám: 06 20 257 8797
E-mail: info@szolnokikoktel.hu
Minden jog fenntartva © 2023 KOKTÉL Magazin Szerkesztőség
