Legutóbbi lapszámainkból/A türelem hazai rózsái

A türelem
hazai rózsái

Minden vállalkozást különbözőképpen érintett a járványhelyzet. A szolnoki C&L Floranal, mely virágcsokrainak összetevőit a világ több pontjáról szerzi be, szintén nem könnyű néhány hetet éltek át a korlátozások bevezeté- sével. A Valentin napra és a Nőnapra komponált kampány még a menetrend szerint zajlott. Március második felétől április közepéig azonban az ausztriai virágüzletek is bezártak ezért forgalomcsökkenéssel kellett számolniuk. Szerencse a nehézségben, hogy a C&L virágait üzletközpontokban is értékesítik, amelyek folyamatosan nyitva tartottak, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a virág iránti kereslet ott is jelentősen visszaesett. A kieső időszakot a szolnoki cég az egyéb esetben nyáron elkészített szá- razvirágcsokrok készítésével hidalta át. Május elején, Anyák napján pedig már Ausztriában is feloldották a virágboltok nyitva tartásának korlátozását, ezáltal visszatért az élet a rendes kerékvágásba. Hogy a cég az ilyen jellegű kitettség nehézségein enyhítsen, 2018 novemberében nagyszabású beruházásba kezdett. Szolnoki termőföldjükön elkezdték egyik népszerű „alapanyaguk”, a bazsarózsa telepítését. Előzetes felmérésük alapján kiderült, hogy mind a talaj, mind a klíma lehetővé teszi, hogy térségünkben is a világszínvonalnak megfelelő minőségű virágok teremjenek. A kiszolgáltatottság enyhítése mellett természetesen az ár is nagy szerepet játszik: bármennyire is csökkentek a szállítási árak, egy helyben termelt virág árával nehéz versenyezni. Idén először már a bazsarózsa ültetvény is termőre fordult. A vállakozás által készített csokrokban innentől már ott szerepelnek a hazai virágok is.


Kapcsolat

Cím: 5000 Szolnok, Szapáry út 19.
Telefonszám: 06 20 257 8797
E-mail: info@szolnokikoktel.hu

Minden jog fenntartva © 2020 KOKTÉL Magazin Szerkesztőség