-Hol helyezkedik el ez az eredmény a hazai és a nemzetközi maratonfutás világában?

A magyar csúcs 2:12, de hozzá kell tenni, hogy ezeket az időket a 70-90-es években futották. A 90-es évek végétől sajnos a magyar hosszútávfutás lehanyatlott. A kétezres években ezért ez az eredmény jónak számít. Rajtam kívül még talán hárman futottak ilyen időt az elmúlt húsz évben. Előtte volt 8-10 futó. Ez egyébként nehézséget is jelent, mivel hazai viszonylatban nem nagyon vannak edzőtársak, ezért is járunk külföldi versenyekre. A hosszú edzéseket jellemzően egyedül végzem. A rövidebb távokon vannak partnereim. Ami a nemzetközi szintet illeti, az európai élmezőny 2:08- 2:10 körül mozog, ami nem elérhetetlen. A világ élmezőnyétől persze messze van: az afrikai futók 2:03,2:05-ös időre is képesek, de az egy más világ.

-Hogy lettél futóvá?

-A szabadidő mozgással, sporttal való eltöltésének szeretetét egyértelműen a családból hoztam. Szüleim nem versenyző beállítottságúak, de mindig is mozogtunk. Beírattak már ötévesen úszni, kertes házban nőttem fel, a fára mászás, biciklizés, futkorászás már kezdettől adott volt. Szüleimmel sokat jártunk a hegyekbe túrázni. Apukám 35 évesen elkezdett módszeresebben futni, és elindult városi versenyeken, én akkor voltam óvodás, kisiskolás és mindig kimentünk szurkolni. Akkor nagyon megtetszett nekem az utcai futás, a maraton világa. Már akkor megfogant bennem, hogy ezt én is akarom csinálni, be is írattak hét éves koromban a BEAC-ba. Három évig játékos módon foglalkoztunk a sporttal, de 10 éves koromtól már napi szinten, komolyan. Egyértelmű, hogy a szüleim szerettették meg velem a mozgást. Versenyre azonban nem kényszerítettek soha, megadták a szabadságot nekem. A családban azonban kitűnt, hogy bennem elég nagy adag versenyszellem van, már gyermek korom óta szerettem nagy célokat kitűzni, szeretnék az olimpiára eljutni, meg ilyesmik.

-Nagy családban nőttél fel, mégis individuális sportot űzöl…

-Rátapintottál egy lényeges pontra. Valóban ez lelki karakter és szocializá- ciós kérdés is. Azt látom a mi példánkon, mivel három nővérem van, és ők is kipróbáltak különböző sportokat, de mindegyik a futásnál kötött ki, hogy egy gyerek azt csinálja, amit a szülőtől otthon lát. Ez ilyen egyszerű. Mivel mi gyalogoltunk, túráztunk, bicikliztünk sokat, egyszerűen ez ragadt meg bennünk. Nagy családban nőttem fel, a csapatban dolgozás is bennem van, de mégis engem inkább az egyéni teljesítmény ragadott meg.

-Hogyan vetted észre, hogy jól bírod?

-A sikerek is hajtottak előre, a gyerekek ugye nyerni szeretnek, és én már az első versenyeimen hoztam az érmeket, a suliban is felnéztek rám. Nyilván ennek volt egy lelki háttere is, hiszen egy szégyenlősebb, visszahúzódóbb típusú fiú voltam. Azzal, hogy voltak eredményeim, jobban éreztem, hogy elfogadnak. Aztán persze később megértettem, hogy elfogadott lennék az eredmények nélkül is, de akkor, gyerekként szükségem volt ezekre a megerősítésekre. Nyilván ahhoz, hogy kitartottam, több kellett. Felismertem, hogy van tehetségem ezen a területen, bírom az edzéseket, versenyeken még jobban megy a futás és élvezem a sportot, kedvvel tudom csinálni.

-Először egy iskolában találkoztunk, ahol gyerekeknek tartottál élménybeszámolót, motivációs órát. A közösségi oldalakon is rendszeresen kommunikálsz fiatalokkal. Ez tudatos? Példa is akarsz lenni? Küldetésként is megéled a futást?

-Igen, ez később alakult ki, 19 éves koromban kerültem kapcsolatba a Biblia istenével és akkor sok mindent átértékeltem az életemben: mit kell abbahagynom és mit kell folytatnom. Radikális voltam, nyilván a futást is feltettem a mérlegre: kell-e tovább csinálnom, ha igen, mi a célom vele. Valahogy éreztem belül, hogy a tehetségem Istentől van és neki tetszik az, hogy ezt csinálom. Akkor kialakult bennem, hogy ezt nem csupán a magam örömére kell tennem, hanem hogy jó példával tudjak elől járni a kortársaimnak és az utánam jövő korosztályoknak. Érdekes a sport szerepe az egyes életszakaszokban. Ahogy említettem egyfajta menekülésként éltem meg korábban a sportot. Érettségi környékén már voltak nyomasztó bűnök az életemben, családi háttérben is voltak nehézségek, amitől szintén menekültem. Úgyhogy hosszú éveken keresztül így éltem, de aztán rájöttem, hogy mégis Istentől van, mert a menekülés mellett rádöbbentem, hogy van tehetségem. Ezért a 20-as éveim elején elkezdtem magamban ezeket a dolgokat a helyére rakni, hogy Isten dicsőségére fussak ezután. Persze, ezt nem egy erőltetett módon. Azzal is beérem, ha tudok motiválni, örömet adni, vagy éppen valaki a hatásomra kezd el futni. Nyilván ennek a csúcsa az, ha az evangéliumot is át tudom adni.

-Hogy veszik ezt a bátor kiállást a sportolótársadalomban? Csodabogárnak tartanak?

-Egyáltalán nem. Nagyon pozitívan. Túlsúlyban vannak az elismerések. Főleg azoktól, akik látják az életemet, hogy hitelesen képviselek értékeket és ők maguk is kacérkodnak a keresztény értékekkel. Őket jobban eltalálja a kiállásom. Véleményem szerint azokat is, akik a kérdéssel nem, vagy csak titokban foglalkoznak, csak ők nem adják annyira jelét, de ott is megmozdulnak olykor a mélyben a dolgok.

-Saját sportoddal kapcsolatosan találtál útmutatást, bátorítást a Bibliában?

-Nagyon is. A Bibliában többször szerepel a futás, sőt a köznyelvben is. A pályafutás, a kitartás, a tusakodás megjelenik a Biblia lapjain. Maga a futás a Bibliában a küzdeni akarás, az életben való küzdelemnek egy szimbóluma. Ezek a megtalált kincsek még jobban megszerettették a Bibliát velem. Minden futónak, aki ismeri a Bibliát alapidézete az Ésaiás próféta 40. fejezetéből: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el. „Pál apostol is említi, hogy kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdő tért, nézvén a hitünk fejedelmére, Jézus Krisztusra. Nagyon érdekes, hogy a hosszútávfutás leginkább a figyelem koncentrációjának erőpróbája, szinte nem is az izmok, a láb, a tüdő a meghatározó. Itt a futásnak egy fontos kulcsa van megadva, ami minden futónak, de minden embernek is szól: a célon tartva a szemünket, arra koncentrálva tudunk csak beérni.

-Le tudnád írni a laikusnak, hogyan koncentrál egy hosszútávfutó?

-Nehéz erről beszélni. Aki átéli, az tudja leginkább befogadni. Mire gondolok közben, kérdezik sokszor. Hát, amit csinálok, arra. Összeszedem minden erőmet és koncentrálok. Erre mondják néha, hogy az egy pillanat. Pedig nem. Mert ezt az összeszedett, koncentrált állapot „pillanatát” kell fenntartanom több, mint 2 órán keresztül. Egy egyszerű példával élve, mintha ki kellene bírnom 2 órát forró vízben. Akkor meg lehet kérdezni ezt az embert, hogy mivel foglalkozol 2 óráig. Hát azzal, hogy kibírjam. A futás is ilyesmi. Persze adódik a következő kérdés: akkor miért szeretem ezt, ha mindig csak ki kell bírni. Mert az élethez szükséges egy jó értelemben vett szenvedély. Azt látom korunkban, hogy sok emberből kiveszett már az, hogy tudjanak valamiért szenvedélyesen lelkesedni. A sportolóknál ez nem hiányozhat. Szokták is mondani, hogy fanatikusok, és ez igaz. Nekünk vannak olyan célkitűzéseink, amiért képesek vagyunk két óráig égni a forró vízben. Ezt mindenki érti, aki valamiért tud lelkesedni. A földi életben ez ma egy progresszív életforma. Az pedig különösen szép, ha ezáltal az ember eljut Istenhez is.

- A motiváció fenntartása és a jellem alakulása tehát az egyik kulcsa a sikernek. Neked milyen módszereid vannak erre, hogy folyamatosan motivált legyél?

- Ez nekem a családi hátteremből fakadóan sokáig evidens volt, sőt azt gondoltam, mindenki a világon olyan összeszedetten és céltudatosan él, mint én. Aztán rájöttem, hogy ez nem teljesen így van, de a családi élet adta az alapot, amire a sport rásegített. Az elmúlt évben azonban kicsit kizökkentem ebből a céltudatosságból. Így értettem meg, amit mondasz, hiszen eddig természetes és evidens volt, hogy mindenki úgy küzd, olyan elszántsággal, ahogy én is. Tavaly nem történt semmi baj, sőt, megházasodtam, de ezzel a fantasztikus örömteli eseménnyel párhuzamosan, valahogy elfogyott a motiváció a futáshoz. Volt olyan, hogy észrevettem magamon, nem vagyok már olyan szorgalmas, mint előtte. Hála Istennek sikerült visszazökkennem.

-Ilyenkor van szakember, aki szívben, fejben rendbe rakja a dolgokat?

-Van. Az edző mentális tréner is egyben, nem csak a fizikai képességeket fejleszti. De rengeteget jelent a közösség, a Hit Gyülekezete, ahová tartozom. A lelkészekkel való beszélgetés is komoly muníciót ad, amely nem szűkül le sokszor a sportra, hanem teljesebb körű útmutatást ad. De hát az egész felől közelítve kell a részeket a helyére rakni. Az istentiszteleteken való részvétel is olyan szellemi cselekedet, amelyben benne foglaltatik a lélekre és a testre való hatás is. Talán ennek is köszönhető, hogy sportpszichológushoz eddig nem igen kellett fordulnom, emellett a jó emberi kapcsolatok is sokat számítanak.

-Szóval nem csak a test. Az ember komplexebb lény.

-Ez ma már a sportpszichológiában sem vitatott tény. A fiatalok sportteljesítményében is azért áll be sokszor törés, mert gyermekként még automatikus a lelkesedés, amiről beszéltünk, kevesebb a kudarc, kevesebb a bűn. Aztán megsokasodnak a bűnök, feldolgozatlan kudarcok és gyakran szétesnek a fiatalok ilyenkor. Később, felnőtt korba lépve egyre nehezebben teljesítenek, mert evidens, hogy a fizikum mellett kell, hogy mentális területen is jó állapotban legyen egy sportoló. Ezt jelentősen befolyásolja, hogy milyen az életvitele, erkölcsi helyzete, mennyire stabil a kapcsolatrendszere, mennyit alszik, hogyan pihen stb.

-Hogy látod melyik szakaszában vagy a pályádnak?

-35-40 éves korig is lehet ezt a sportot csinálni, maratonhoz pedig kifejezetten kell a kor. 28 és 35 között születnek általában a legjobb eredmények ebben a sportágban. Van tehát előttem még sok év az optimális forgatókönyv alapján. Persze mindenben az Isten akarata legyen meg.

-Sok sikert Gáspár!

Kormos Ferenc