Aktuális/Egy este Robert C. Castellel

EGY ESTE ROBERT C. CASTELLEL

Mottó:

„Most akkor hosszabb a krokodil, vagy zöldebb?

…és miért gondolják azt, hogy elhisszük, hogy a

krokodil azért zöldebb, mert hosszabb?”

Jeruzsálemi tartózkodásunk során mintegy „ráadásként” nyílt lehetőségünk egy inspiráló találkozásra, ahol egy kötetlen beszélgetés során feltehettük kérdéseinket Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértőnek. Ő pedig szokásos humorával, egyenes, reális látásmódjával s némi iróniával fogalmazta meg válaszait. Ebből szemezgettünk jelen írásunkban.

1970-ben születtem Partiumban, Aradon. Én voltam a „kohnrobi”, 17 éves koromban költöztünk Izraelbe, és ahogy ez megy, héberesítettem a nevem. Ben Gurion is Grűn volt, ugye… A Castel egy híres csata helyszíne, ezt választottam, a papi törzsből, mint cohen, a C. maradt, így áll össze a Robert C. Castel. Munkahelyem, az Izraeli Nemzeti Természetvédelmi Hatóság, ennek vagyok a biztonsági igazgatója. 120 létesítmény, 2500 dolgozó 500 rendőri hatáskörrel rendelkező ranger, nemzetközi delegációk, több ezer fegyver a rendszerben, és a mi kell. Feleségem és 3 kislányom van, meg egy neveletlen kutyám…

Némi kiegészítéssel élve a Wikipédiából, hozzátehetjük, hogy a Herzl Institute-University of Haifa és az Izraeli Demokrácia Intézet IDI volt tudományos munkatársa, a Neokohn.hu főmunkatársa, az Ultrahang podcast, a Tűzvonalban, az Össztűz, a Karc FM és a Ma7 állandó szakértője. Kutatási területe: katonai innováció, alkalmazott kreativitás és innováció műveleti körülmények között, aszimmetrikus hadviselés, geopolitika.

Az Izraellel kapcsolatban feltett kérdésre íme az átfogó, lényegre tapintó válasz:

A régi egypólusú rendszerben levették a biztonsági kérdéseket az asztalról. Ez az USA volt. Helyette betette a gazdasági változót, mint legfontosabb tényezőt, egy Marx nevű humorista nyomán. Más fontos tényezőt is levettek az amerikaiak az asztalról, és azt mondták az európaiaknak, hogy ne foglalkozzanak velük.

Ma többpólusú világban élünk (USA, Oroszország, Kína stb.), nincs, aki levegye a biztonsági kérdéseket az asztalról, ennek egyik látható jele az orosz-ukrán háború. Egy példa: Kínának gazdaságilag nem biztos, hogy jó ez, de biztonsági szempontból számukra igenis fontos, hogy menjen ez a háború. Többtényezős a játék.

Izrael biztonsági fenyegetettsége kb. 150 éve ugyanolyan, mondhatjuk, mint a hagymahéj: sok rétegű. A magányos terroristától a nukleáris fenyegetettségig különböző fajsúlyú helyzetekkel néz szembe. Talán egyedül a beduinok rajtaütései szűntek meg. Egyébként nem változott semmi a 80-as, 90-es évekhez képest.

A 2000-es évek óta annyival jobb a helyzet, hogy eltűntek a hatalmas létszámú összfegyvernemi konvencionális arab hadseregek. Ha körülnézünk az Izraellel szomszédos országokban, azt látjuk, hogy Egyiptomnak van egy nagy hadserege, de őket jobban foglalkoztatja a belbiztonsági-helyzet, vagy az Iszlám Állam „franchise-a” a Sinai-félszigeten, mint az Izraeli hadsereg. Jordániának mindig is kicsi, de minőségi hadserege volt, hogy most pontosan milyen, nem tudni. A szír állam, mint olyan, önálló államként megszűnt létezni. Lassan kezdenek magukhoz térni, visszatértek az Arab Ligába, de még mindig nem gyakorolnak teljes szuverenitást a területük fölött. Látjuk, hogy orosz, iráni, amerikai jelenlét van, a törökök egy darabot kihasítottak, tehát elvesztették az irányítást az állam fölött, Szíria ilyen helyzetben van. Izrael is odafigyel a határ mentén, hogy mi történik. Az iraki hadsereget az amerikaiak megsemmisítették, az eltűnt. Irán: főleg azzal van elfoglalva, soknemzetiségű állam lévén, hogy a mozaikot egyben tartsa: a lakosság 50% perzsa a többi sok kis népcsoport a három hegyvonulat között. A konvencionális hadseregek eltűntek, viszont a nem konvencionális fenyegetettségek: az iráni atomfenyegetés, a terrorizmus, a rakéta, drón-, kiberfenyegetettség a környező országokból, ez továbbra is létezik, folyamatosan jelen van, napi szinten foglalkoztat bennünket. Ezekkel töltjük a „pokolbeli víg napjainkat”.

Önrendelkezési jog minden nemzetnek jár. Ez alaptétel.

A Palesztin autonómiáról is ejtsünk néhány szót. Mint a sziámi ikrek: ha az egyik meghal, valószínűleg a másik is. Nagyon aggasztó gondolat, de ez van. Ők nem mennek sehova, mi sem megyünk sehova és valahogy együtt kell élni.

Önrendelkezési jog minden nemzetnek jár. Ez alaptétel. Az izraeliek is ezt mondják. A palesztinok nem egy nemzet a szó klasszikus értelmében, de mégis így gondolkodnak róluk a zsidók. Nem sikerül megoldani a helyzetet, mert mi elfogadjuk, hogy a Jordán és a tenger között legyen egy palesztin nemzetük, ahol meg tudják valósítani a saját nemzeti aspirációikat, operával, zászlóval, katonazenekarral stb. Az ő szempontjuk meg az, hogy ezen a területen lézenghet pár zsidó, de nekik nem jár állam. A zsidók szerintük nem nemzet, hanem egy vallás, egy „ritusközösség”, de nem nép, állam. Számukra eretnekség, hogy a zsidóknak lehet egy államuk. Még az evangéliumi keresztények is bibliai alapon szintén úgy gondolják, hogy kell lenni egy zsidó államnak, hogy megtörténjen a második eljövetel. A palesztinok ezt eretnekségnek gondolják, ezért nem lehet lezárni ezt a konfliktust. Nincs egy palesztin sem, aki azt mondja, hogy joguk van itt élni a zsidóknak a saját államukban. Ha valaki kimondaná a lényeget, akkor a többi kérdés megoldódnia… de nincs ilyen ember! Nem értik, hogy ameddig a gyökér, a kölcsönös elismerés nincs meg, addig nincs mit beszélni technikai dolgokról.

Izraelt hogyan érinti az orosz-ukrán konfliktus?

Izrael nincs nehezebb helyzetben, ugyanúgy gondolkozik, mint a világ államainak 70%-a. Ez nem a mi problémánk. Mikor mi háborúztunk, akkor nem álltak sorba, hogy segítsenek. Háborúztok, ez a ti problémátok. Az indiai miniszterelnök fogalmazta meg, hogy Európa azt hiszi, hogy Európa problémája a világ problémája is, de nem akarja elfogadni, hogy a világ problémája viszont Európa problémája is. Ez hibás gondolkodás.

Izraelnek pragmatikus hozzáállása van: Oroszországban van nagyon sok zsidó, ők kisebbségben élnek, ők most olyanok, mint a foglyok, értük vagyunk felelősek. Nem teszünk semmi olyat, hogy akár a hajuk szála is meggörbüljön. Ukránoknál jóval kevesebb zsidó él. Másik szempont a szíriai helyzet. Amíg Oroszország lehetővé teszi, hogy Szíriában bombázhatjuk az iráni célpontokat, mert ők engedik, addig nincs gond.

A katonai tapasztalata megvan Izraelnek, a hidegháborút vitte a hátán: 1983-ban még harcoltak Libanonban a Szovjetunió ellen. 1956-83-ig atomhatalom ellen harcolni, az nem vicc.

A világot olyan háborúba akarják rántani, aminek nincs tétje, nincs értékarányban Ukrajna elvesztése a veszéllyel, amit magunkra vállalunk. Ezt nem fogják fel. Ez rettenetes Európában, Brüsszelben, hogy nem értik, miről van szó.

Egy példa: 1967-ben a Földközi-tengeren várakozott egy orosz atom-tengeralattjáró. Orosz (zsidó) ezredes volt a parancsnoka, ki volt adva az utasítás, hogy ha az izraeli csapatok megtámadják Kairót, Damaszkuszt, akkor a hajón lévő 8 atomtöltetet melyik konkrét izraeli városokra kell kilőni. Hatáskörébe tartozott megtenni, függetlenül attól, hogy tudta, hogy rokonai lakhatnak ott… Később, 1995-ben egy riportban mesélte el, és azt mondta, őt is tesztelték ezzel, hogy vajon megtenné-e? Ez Oroszország. Igen komoly ok kell, hogy leálljon valaki velük háborúzni.

Ha nyernek, Közel-Keleten 3 ezer helyett 30 ezer orosz katona lesz… Legjobb lenne most lezárni ezt a háborút. Ha végig viszik, akkor itt 100 ezer orosz katona lesz, az Uraltól nyugatra meg 3 millió…

Hasonlóan izgalmas kérdés: Mennyire tereli el az orosz-ukrán háború a figyelmet az Európát érintő iszlám fenyegetettségről?

Európa válsága, hogy nem képes egy problémánál többel foglalkozni. Putyin egy pillanat alatt kigyógyított mindenkit a covidból, a klímaválságból… Egy probléma van: a háború. A felsoroltak is valós problémák, félre ne értsük, de jelenleg a válságokat politikai célokra használják, ez zajlik. Az iszlamizáció hosszútávú, igen komoly probléma, ahogy a klímaválság vagy a járványhelyzet is. A Nyugat ma kevésbé szabad, mint a ’90-es években. Akkor gyökeret tudtak verni a jó értelemben vett liberális gondolatok, a szabadság. Volt virágzás, gyümölcstermés. Mára ez sokat változott.

Európa nem látja, nem érti, hogy nem kell 51% muszlim jelenlét, elég 10% militáns kisebbség ahhoz, hogy teljesen átalakítson egy társadalmat.

Nem túl gyakran járok Európában, de ha ott vagyok, akkor jó lenne Franciaországban francia ételeket enni, Magyarországon paprikás krumplit, és nem Döner kebabot…

Az EU-val kapcsolatban nagyon szkeptikus vagyok. Azért hozták létre, hogy megkerüljék a választópolgárok akaratát… nincs illúzió, úgy van fölépítve szándékosan, hogy ne tudjanak a választópolgárok befolyást gyakorolni. Az EU föderáció olyan, mint az orosz, csak kicsit liberálisabbnak tűnik. Az oroszok „őszintébbek”: ott, ha kiesik egy káder az 5. emeletről, mindenki tudja, hogy diktatúra van, az EU-ban ezt cukormázba öntik. A tragédia az, hogy az EU csak válságüzemmódban működik.

Ha nincs válságüzemmód, akkor a polgárok véleménye dominálna, ezért mindig kell válság. A média, a kormányok, a nyugati demokrácia már csak a válságból él. Ha jól mennének a dolgok, akkor a polgárok kiszavaznák a bajkeverőket a hivatalukból, ehelyett inkább tehát generálják a válságokat. A média, az erőszakszervezet és a kormányok nem éppen „szent háromsága” ebből él. Ez egy jogszivatytyú: válság miatt elvonni jogokat, de a válság megszűntével elfelejtik visszaadni, egyre jobban csökken a szabadság. Ez tapasztalható a ’90-es évek csúcsidőszaka óta.

Izrael biztonságával kapcsolatban mintha kettős kép élne: lőnek, nem biztonságos, ez látszik a médiából. Mi a reális?

Tény, hogy nem lövünk. Nem a cimkékbe kell belekapaszkodni: NATO 5-ös cikkely, tűzszünet, békemegállapodás. Nem lövünk, ez a lényeg. Miért? Mert sikerült a másik oldallal szemben egy új elrettentési egyenletet létrehoznunk: fűbe harapott a főnök, aki vezette ellenünk a rakétázgatást, kineveztek újat, 3 nap múlva azt is kiiktattuk, azóta ez az életpályamodell nem olyan népszerű. Most nincs főnök - így működik.

A biztonságérzet szubjektív mércéje: Tel-Aviv biztonságosabb, mint bármelyik európai nagyváros.

Jeruzsálemmel más a helyzet. Ott forró a levegő, ott állandó súrlódás van. A városon belül húzódik a „huntingtoni törésvonal”. Háttere, hogy a Közel-Keletet földarabolták, létrehoztak államokat, amelyeknek nincs nemzetük, hanem törzsek vannak, a diktatúra tartotta össze őket. Megszűnt a diktatúra, szétestek, továbbra is csak törzsek vannak. Oslói békeszerződés… 1964-ben megteremtették a palesztin népet, legyen állama, hogy lehessen egy szerződést aláírni velük. Jordániai nép, szíriai nép, ennek nincs realitása. Miért pont ők legyenek nemzet? Ki lett szervezve az elnyomás. Importáltak palesztinokat Tuniszból, akik egy része már ott született, rászerveződtek ezek az elnyomók a palesztin nép nyakára. Külső diktatúra, olyan, mint máshol is, kínzókamra, maffia, elvégzik az elnyomást. A palesztin autonómia 5 éves ciklusa 20 éve tart, ezt az ellenállás látja, és a Hamasz megpróbálja megbuktatni. A mostani életpályamodell: hajigálják le a 8.ról az embereket, a Palesztin Autonómia titkoszszolgáit, ez nem tetszik, nem akar Abu Mazen konfrontálni… Nablus, Jenin, ide a titkosszolgálatuk se megy be, palesztinok nem akarnak konfrontálódni, hiába, az amerikai igyekezet. Azt hiszik, ha Abu Mazen kiiktatódna, béke lenne, de pont nem. Sok ember meg fog halni, ha ez a rendszer összeomlik. Katonai erővel a másik katonát le lehet győzni, de a keletkező vákuumban mi lesz? Ha nincs nemzetépítés, akkor mi van helyette? Káosz.

Hogyan lehet ma egy európai vagy akár magyar fiatalt megszólítani, hogy képes legyen és akarjon harcolni szükség esetén a hazájáért, mikor ma a globalizáció ideológiája épp azt sugallja, hogy nem kell nemzetállamban gondolkodni?

Erre mi vagyunk a példa. Hogy éltek a zsidók mikor nem volt Izrael állama? Akiknek van államuk, óriási előnyük van! Van mögöttük hadsereg, zászló, állam. A nemzet gondolata fontos dolog. A 1948-as háborúban a zsidók nemzetként harcoltak, azért tudtunk győzni, az arabok nem nemzetként harcoltak. Egészen máshogy járnak, élnek, akiknek van nemzetük, nézd meg a baszkokat, katalánokat, kurdokat…, nem járnak olyan emelt fővel. A nemzet határain túl él az ellenség. A szomszéd faluban lakók nem ellenségek.

Ma az internacionalista gondolattal visszalökik Európát a törzsi korba. Lehet, hogy 5 év múlva nem lesz Európai Unió… Persze, épület lesz, meg egy teuton, akinek van névjegykártyája, hogy én vagyok a EU elnöke, de az nem sokat ér. Azt már most is látjuk, hogy ez a bérlet Kínába nem szól.

Akiket további gondolkodásra, ismeretszerzésre ösztönöz a fenti beszélgetés, azoknak ajánljuk Robert C. Castel Függőleges koporsó című könyvét, mely tavaly év végi kiadása óta már újabb kiadást is megélt. A Könyv Népe Kiadó gondozásában megjelent írás sok olyan információt tár elénk, amely a nem katonai területen dolgozó, de a világban zajló események, összefüggések jobb megértésére törekvő olvasó számára is közérthetően fogalmazza meg az orosz-ukrán háború mögött húzódó mélyebb összefüggéseket is, geopolitikai, történeti és kulturális kitekintéssel fűszerezve.

-kormoska-